Dömsöd Nagyközség hivatalos oldala

Választások után

Fél nappal a hivatalos eredmények rögzítése után, lecsengőben vannak az érzelmi hullámok. Ki euforikus hangulatban, ki letargikus állapotban élte meg az önkormányzati választást, és olyan is volt, aki egykedvűen vette tudomásul az eredményeket. Valakinek tetszik, nem tetszik, a megválasztott kilenc elöljáró fogja irányítani Dömsödöt a következő öt évben!
Köszönöm a Választási Bizottságnak, a Szavazatszámláló Bizottságoknak és a Jegyző úr által irányított Választási Iroda munkatársainak, hogy zökkenőmentesen bonyolították le a voksolást. Bár csak a hajnali órákban térhettek nyugovóra, azért frissen, nagy hozzáértéssel végezték munkájukat! Köszönet érte!
Gratulálok a megválasztott képviselőknek! Köszönöm a nevükben a sok szavazatot! Nagyon sokan kérdezték tőlem, hogy mit szólok a képviselő-testület összetételéhez? Nos, ha én választhattam volna meg a képviselőket, akkor egy kicsit más összetételű lett volna a testület, de azt hiszem, ez természetes. A közeli napokban esküt fogunk tenni arra, hogy minden erőnkkel Dömsödöt szolgáljuk! Bennem semmiféle előítélet nincs senkivel szemben sem mindaddig, amíg azt látom, hogy az a közös cél vezet bennünket, hogy a dömsödi emberek boldogulását segítsük elő! Nem feltételezem senkiről, de már most elmondom azt is, hogy amennyiben bárki részéről is a fejlődésünk hátráltatását észlelem, a nyilvánosság bevonásával pellengérezem ki! Még egyszer hangsúlyozom, most nem feltételezem senkiről sem!!!! Arra is jó lesz a következő néhány hónap, hogy megvizsgáljuk, hogyan tudjuk a választási kampányban elhangzott ígéreteket teljesíteni, mert azok a jó ígéretek, amelyek teljesülnek!
A kampány során sokan mondták, hogy jó lenne a frissítés, mert az előző években sok volt az egyhangú döntésünk. Én nagyon remélem, hogy ebben a ciklusban is ugyan ez lesz, és a szavazásoknál a 9:0-ás arány lesz a domináns! És nem azért, mert csak az egynemű vélemény elfogadható számomra, hanem azért, mert szeretném, ha a viták - úgy mint eddig - a bizottságokban zajlanának le! Akár "késhegyre" menő viták is!
Szóval, én is várom a közös rajtot! Az új önkormányzati törvény adta több polgármesteri jogosítvány nem jelenti azt, hogy ezzel visszaélek, és megpróbálok uralkodni a testületen! Ez a habitusomból adódóan sem valószínű! Szóval, hajrá! Mutassuk meg a dömsödi embereknek, hogy nemcsak a kampányban beszélünk az összefogásról, hanem akkor is, amikor már konkrét cél lebeg a szemünk előtt!
Bencze István