Könyvtár helytörténeti kiállítás

Mottó: ”Ha szereted e hazát, tisztelni kell a múltját, Hogy tovább adhasd az utánunk jövőknek!”

VÉGRE SIKERÜLT!

Közel 30 éve annak, hogy elhatároztam,- talán már az utolsó percekben,- hogy ami megmenthető a falu múltjából, azt meg kell tenni.

Egy-egy tanulmányi kirándulás alkalmával fura és meglepő volt számomra, hogy nemhogy a gyerekek, de a kísérő szülők is kérdően figyeltek bizonyos tárgyakra, hogy mi is az?- Elgondolkodtam, egy kissé szégyen, a falusi gyereknek városokba ( múzeumba) kell menni, hogy megismerje azokat a dolgokat, tárgyakat amelyeket ősapáink használtak és nem másutt, mint a falun!

Nem tagadom, sőt vallom, hogy falusi gyerek vagyok, bár szüleim nem paraszti származásúak voltak. Ezért szeretem, ill. szerettem a falut. Szerettem az egyszerűségéért, az emberek összetartásáért, találékonyságáért és nem utolsósorban azért, mert tisztelték egymást..

Én már abban a korban is éltem, amikor ezeket a dolgokat használták, használtuk. Az akkor nehéznek tűnt paraszti, mezőgazdasági munkákra ma is szívesen gondolok. Hogyan fonták a szalmakötelet az aratáshoz hogyan kötöttük a kévéket, aztán hordtuk keresztekbe stb. S bizony milyen nehéz volt mint garatosnak a közel 80 kg-os zsákokat bekötni, feladni és vinni.

Még ma is számban érzem a kenyérsütéskor a kemence alján sült kisebb malomkeréknyi nagyságú lángos ízét. (Azóta sem ettem ilyet.) Persze ilyenkor kiscipó is készült a gyerekeknek. Ugyanúgy lekvár főzéskor, a kiscsuporba nekünk is jutott télirevaló.

Emlékszem, hogy végeztük a gyümölcs aszalást, a szappanfőzést, vagy vajköpülést.( Milyen finom is volt az író!)

Ha beköszöntött a tél, hogyan fontuk a csuhét, hogy lábtörlő, szőlőkötöző vagy esetleg szatyor legyen belőle.

Ilyen volt bizony régen a falu, amiről mesélhetnék még sok mindent, de úgy gondolom ezekről még elég sokan tudnak.

Visszatérve cikkem első részére, azért szerettem volna létrehozni egy kis iskolamúzeumot, hogy ami még meglevő használati tárgy fellelhető volt, azt helyben láthassák gyerekeink.

Sajnos a régészeti anyagom eltűnt, amivel azt lehetett volna bizonyítani, hogy Dömsödön és környékén már kelták és avarok is éltek. Így aztán ha lassan is, de gyűlt egy leendő kiállítás anyaga . Sajnos nagyon sok használati dolog "elvándorolt"  városokba ( egy időben divat volt megvenni) vagy kidobásra ítéltetett .Szerencse, azért akadt egy-két önzetlen ember, aki szívesen adott a régi használati tárgyaiból( Nagy Mihály, Csere Csaba)

Nagy segítségemre volt az iskolai vasgyűjtés is. Milyen nagy volt az öröm, amikor egy-egy "kincsre" akadtam. (A vasanyag 90 %-a innen való!)

Így gyűlt aztán az anyag, de „vevő” nem akadt rá. Osztályteremből nem volt felesleg, pénz se volt épületre, kiállítási helységre.

Aztán jött egy szikra : mi lenne, ha a könyvtár egy részében megoldanánk egy állandó kiállítás formájában.

A könyvtár vezetője örült az ötletnek és miután polgármester asszonyunk is jónak találta, sikerült szponzorokat is lelnem.

Ezután került sor a térelválasztó megtervezésére és kivitelezésére, amelyet Perger Gábor kisiparos végzett. A falipolcok és dobogók társadalmi munkában készültek leselejtezett padokból.

Sok időt vett igénybe még a tárgyak konzerválása, elrendezése, feliratozása, de vállaltam.

Most végre örömmel adom át e gyűjteményt elsősorban a gyerekeknek, hogy tanulhassanak belőle.

Kovács László

nyugdíjas általános iskolai tanító

EGY EMBERÖLTŐ MUNKÁJA

1995 augusztus 19-én került átadásra Kovács László tanító állandó tárlata a művelődési ház könyvtárában, amely Dömsöd múltját idéző régi használati tárgyak, munkaeszközök, írásos dokumentumok anyagát tárja a nagyközönség elé. Egyedülálló, páratlan gyűjtése ez a régi dömsödi falusi életmódot idéző eszközöknek. Találhatunk itt szakajtókat, köcsögöket, tilolót, csizmahúzót, a kenyérsütés és a paraszti mezőgazdasági munka eszközeit, a katonaéletet idéző emlékeket.

Gazdag, sokrétű, színes választékot kínál a tárlat. Ebben a tekintetben nem volt még ehhez hasonló nagyszabású és rendszerezett gyűjtési vállalkozás a községben.

Laci bácsi egész tanítói pályája alatt rendületlen szorgalommal gyűjtötte ezeket a régi, már nem használt eszközöket, abban a reményben, hogy egyszer majd önálló kiállítás formájában átadhatja a falunak.

Nem volt könnyű dolga a megvalósítással, mert jelentős anyagi bázisra volt szükség a megfelelő hely kiválasztása után a berendezéshez .Hála azonban azoknak, akik a község közügyeit fontosnak tartják, anyagi és fizikai támogatás mellett megvalósult a kiállítás berendezése. Júliusra már minden tárgy a helyére került. Laci bácsi szinte teljesen egyedül végzett mindent, a tárgyak tisztításától, javításától az elhelyezésig .Az a különös gond, amellyel az eszközökhöz nyúlt, mutatja, hogy milyen szeretettel, melegséggel gondol a múltra, mennyire fontosnak tartja saját gyökereink ismeretét. Voltaképpen gyűjtőmunkájában is az a cél vezette, hogy a jövő nemzedék felcseperedő gyermekeiben is tudatosodjon a múlt ismerete és szeretete, elődeink hétköznapjainak hangulata, a hagyományőrzés, a hagyománytisztelet.

A gyűjtő keze alatt nemzedékek tanulták a betűvetés tudományát, de ő sohasem saját babérokra vágyott, hanem igazi patriótaként munkát, fáradtságot nem kímélve csendesen végezte munkáját a katedra mellett, s mellette érlelte és formálta maradandó értékké ezt a kis gyűjteményt.

Példája igazolja, hogy az igazán nagy dolgokért egyedül kell megküzdenie az embernek, néha a mellőzöttség érzésével, de az elismerést mindig elhozza a jövő nemzedék hálája.

Iskolás csoportoktól előzetes bejelentkezést kérünk a tárlatvezetésre.

Ne feledjük: múltunk megismerése, biztos jövőnk záloga