Dömsöd Nagyközség hivatalos oldala

Dömsödi járványügyi tájékoztató - márc.23.

Tisztelt Dömsödi Lakótársak!

A mai nap pozitív híre, hogy a helyi számaink tegnap óta nem változtak. Tehát regisztrált fertőzött személy településünkön nincsen, kötelező hatósági karanténban hárman, míg önkéntes otthoni karanténban négyen vannak. Szeretném felhívni rá a figyelmet, hogy bár ezek a számok bíztatóak, azonban kétségünk ne legyen afelől, hogy a fertőzés közöttünk jár, és már többen is hordozhatják, bár még nem tudnak róla. Ezért is fontos, hogy minden előírást betartsunk, és folyamatos fokozott óvatosággal járjunk el.

A védekezés szigorítása miatt a holnapi naptól a piacot bezárjuk, azon az árusítás határozatlan ideig szünetel. A továbbiakban is igyekszünk a szükségtelen találkozásokat csökkenteni, de figyelemmel vagyunk az ellátás biztosítására is. Ezért a mai napon írásban megkerestük a piacon árusító termelőket, és kértük őket, hogy most termékeiket otthonaiknál, saját ingatlanaiknál oldják meg, és amennyiben kérik, közzé teszünk elérhetőségeikről egy listát.

A szokásos tavaszi eboltás - határozatlan időre - a járványügyi helyzet miatt szintén elmarad. Ennek pótlásáról a későbbiekben, a helyzettől függően fogunk hírt adni.

A forgalmasabb közterületeink, köztéri bútoraink napi fertőtlenítését kollégáink 8 napja végzik folyamatosan, ezeket továbbra is folytatjuk.

Köszönjük mindenkinek, aki felhívásunkra jelzést adott segítségre szoruló - főként idős – személyekről. Köszönjük azon időseknek is, akik csak úgy tudnak otthon maradni, ha segítséget kapnak tőlünk. Az elmúlt napokban nagyszámú bejelentést, kérést kapott a Családsegítő Szolgálat és önkormányzatunk is, amelyeket eddig teljesíteni tudunk. A terhelés a szervezeten nagy, így ma meghatott örömmel fogadtuk, hogy két fiatal egyetemista hölgy is jelentkezett önkéntes segítőnek. Ők az élő példái annak, hogy az emberek egymás iránti felelősségvállalása még mindig él. Egyeztettem a Szolgálat vezetőjével, és ez alapján fordulok mindenkihez, hogy akinek lehetősége van rá szintén jelentkezhet önkéntes segítőnek. Őket a Szolgálat nyilvántartásba veszi, és szükség szerint élne a segítségükkel. Természetesen mindannyiuk egyéni védelemmel való ellátását önkormányzatunk vállalja. Jelentkezni lehet telefonon (06/24/523-128; 06/24/523/120) vagy emailen is (domsod@domsod.hu; domsod.gyermekjoleti@domsod.hu; polgarm@domsod.hu; jegyzo@domsod.hu) Kérjük, hogy csak olyan jelentkezzen, aki egészséges, és az elmúlt két hétben nem járt külföldön, továbbá nem él közös háztartásban hatósági vagy önkéntes karanténban lévő személlyel.

Folyamatosan keressük az együttműködési lehetőségeket és megoldásokat a rászorulók segítését illetően. Örömmel olvassuk, hogy ez többek fantáziáját megmozgatta, és segítenek együtt gondolkodni. Hangsúlyozom, hogy minden ötletnek, felvetésnek örülünk! Azonban a választás, a döntés súlya és felelőssége rajtunk van, és olyan megoldást kell találnunk, ami nemcsak a hozzáférhetőséget biztosíthatja, hanem a biztonságot is.
Megvizsgáltuk az adománygyűjtő doboz lehetőségét, amibe bárki szabadon betehet bármit, és szabadon ki lehet belőle venni. Több okból is sajnos ezt elvetettük. Először is jelenleg nem tudjuk garantálni a doboz és a környezete folyamatos fertőtlenítését. A másik, hogy az elmúlt napokban mindannyian szemtanúi voltunk annak, hogy az emberek egy része mindenki máson átgázolva egyedül a saját érdekeire van tekintettel, akár mások lehetetlen helyzetbe hozásával is. A doboz őrzését, és annak garantálását, hogy valóban a rászorulók vegyék csak ki annak tartalmát, szintén nem tudjuk garantálni. A múlt héten jelentkezett önkormányzatunknál a Még1000 Év Dömsödért Egyesület Közhasznú Szervezet vezetője, akiknek több éves tapasztalata van az adománygyűjtés, és annak a rászorulók részére eljuttatása terén. Mellettük, a Családsegítő Szolgálat is fogadja a rászorulók részére felajánlott adományokat. Kérjük, hogy aki másokon segíteni szeretne, ezzel a két szervezettel vegye fel a kapcsolatot, és ők szintén egyeztetnek egymással, hogy a segítség a szükséges helyekre, a szükséges mértékben jussanak el. Az is járható út, ha a szolgálatnál érdeklődnek a rászoruló családok címéről, amennyiben személyesen szeretnék átadni az adományt!

Nagyon sokan próbálnak segíteni, akár csak jótanáccsal is, de egyre többen keresnek meg konkrét adományokkal! Így a napokban kapni fogok 300 darab maszkot, ma reggel pedig az egyik kereskedő hölgy behozott három rekesz alapvető élelmiszer adományt, három rászoruló család részére! Írtam már a Dunatáj kft vezetői nagyszerű gesztusáról, a kereskedők segítőkészségéről, és napok óta látom a közösségi oldalakon néhány asszonytársunk önzetlen segítségét! Valamennyiüknek nagyon hálás vagyok! Köszönöm!

A mai napon egyeztettem Cser Györgyivel, a Dömsödi Kármentő Egyesület egyik alapítójával, hogy miként tudnánk saját erőből megoldani a mosható szájmaszkok helyi előállítását. Ennek eredményeképpen, jelenleg négy varrónő tudja ezt a munkát végezni, akik bérét természetesen önkormányzatunk kifizeti, és a gyártáshoz szükséges anyagokat pedig megvásárolom. Bízom benne, hogy így településünkön saját erőből is képesek leszünk biztosítani a szájmaszkok gyártását, a lakosság ellátását.

Végezetül kérem, hogy mindenki továbbra is tartsa be az összes ajánlást, óvintézkedést és tilalmat a járvány megelőzése, egészségünk és embertársaink, valamint a magunk életének védelme érdekében! Mint már oly sokszor, Dömsöd ismét mutasson követendő példát másoknak is!

Vigyázzunk egymásra! Vigyázzunk magunkra!

Bencze István
polgármester

A Közép-Duna vízi turizmusának komplex fejlesztése a Széchenyi 2020 program keretében