Kedves Lakótársaim!
Ami eddig elképzelhetetlennek tűnt számunkra, az bekövetkezett! Van egy dömsödi személy, aki pozitív teszttel fekszik Budapest egyik kórházában! Minél előbbi teljes gyógyulást kívánok Neki!
Hessegettük, hessegettük a gondolatot, hogy hátha megússzuk a bajt, de hiába! Igaz, hogy nem vártuk, igaz, hogy a nagy többség a maga módján mindent megtett azért, hogy elkerüljük a fertőzést, de ennek ellenére a koronavírus megérkeztt Dömsödre! Ez még akkor is igaz, ha tudjuk, hogy a fertőzött beteg kórházban fekszik! Az ÁNTSZ munkatársai teszik a dolgukat, és talán ezekben a percekben is göngyölítik fel a fertőzés esetleges útját! Pánikolnunk nem kell, de ezzel az esettel talán mindenki előtt világossá vált, hogy kevés az, amit eddig tettünk a védekezés érdekében! Nem győzöm hangsúlyozni, most már talán eljutok odáig is, hogy üvölteni fogom, MARADJANAK OTTHON! Ez az az időszak, amikor kézzelfoghatóvá vált számunkra is a veszélyhelyzet! Tetszenek tudni, hogy miért ír felül mindent a közös védekezés? Azért, mert ez nem olyan dolog, hogy majd jóvátesszük valahogyan - akár valamilyen nemes cselekedettel - végzetes könnyelműségünket! A koronavírus fertőzés esetleges következményeit nem tudjuk jóvátenni! És itt most nem is a legtragikusabb következményre gondolok, hanem arra, hogy egy pozitív fertőzéssel, aki nem tud róla, és folyamatosan emberek között jár, akár tucatszám megfertőzheti embertársait! Mit is mond a jelenlegi kijárási korlátozás? ALAPOS INDOKKAL menjünk az utcára! Vajon, az utcán gyalog közlekedők legalább a nagy többsége, alapos indokkal van az utcán? Kétlem! Amilyen búcsújárás itt az elmúlt hétvégén volt, az jó lenne, ha nem ismétlődne meg!
Az előzőekhez annyit el kell mondanom, hogy érjék be a fenti tájékoztatómmal, mert ennél többet nem mondhatok és nem is mondok! Ne érdeklődjenek, hogy ki ez a fertőzött ember, ki lehetett kontakt személy, melyik utcában lakik stb…! Higgyék el, hogy ha többet mondanék, akkor a hivatalommal játszanék! Ezt remélem, nem akarja senki sem!
Nézzük a pozitív dolgokat is! Hosszas rábeszélésre Hajós Eszter és Takács Gábor hozzájárultak ahhoz, hogy a nevüket nyilvánosságra hozzam a nagyvonalú adományukkal kapcsolatban! Takács úr és felesége 300 000.- forintot utalt a Dömsödért Alapítvány számlájára, a védekezés megsegítésére! Köszönöm nagylelkű gesztusukat, lakótársaim nevében is! És köszönöm Bata Imrének is, aki 25 liter fertőtlenítőt adományozott önkormányzatunknak!
Még egy dologról kell írnom a mai tájékoztatóban. Nagyon kérek mindenkit, hogy ha másért nem, akkor a fertőzöttségünk okán, szíveskedjenek valamennyien védőmaszkot használni! Amennyiben tényleg valamiért ki kell menniük az utcára, akkor ne felejtsenek el magukra és embertársaikra gondolni! Az üzlettulajdonosok helyében, én a következő hetekben csak maszkot hordó vásárlót engednék be az üzletembe! A magam és az alklmazottaim védelmében! Tudunk adni maszkot továbbra is ingyenesen! Rendeljék meg a honlapunkon található “hibabejelentő” segítségével, de telefonon is elérhetőek vagyunk!
A mai napon a karanténba kerülő személyek száma hárommal emelkedett, Dömsödön tartózkodó fertőzött személyről nem tudunk!
Vigyázzanak egymásra! Vigyázzanak magukra!
Bencze István
polgármester