Dömsöd Nagyközség hivatalos oldala

Dömsödi járványügyi tájékoztató - máj.1.

Kedves Lakótársaim!

A tegnapi írásom második bekezdése így kezdődött: ”Azt gondolom, hogy az mindenki előtt ismertté vált, hogy hétfőtől Budapest és a fővárost körülölelő járások kivételével a vidéki települések élete gyökeresen megváltozik! Így lesz ez nálunk is! “. Háááát! Nem így lett! Bár a Kormányinfón a Pest körüli járásokról volt szó, de az éjszaka folyamán megjelent Magyar Közlönyben már Pest megye lett változatlanul hagyva, Budapest mellett! Mint jó néhány kollégám, úgy én is új időszámításról írtam a járvány kapcsán, hiszen azt hittem, hogy mi is a fővárostól távolabb eső települések közé fogunk tartozni. Nem így történt, így hétfőtől továbbra is az utóbbi hetekben megszokott életünket élhetjük! Nem olyan túl nagy baj ez, mivel a szigorú kijárási korlátozással a biztonságunk is jelentősen nő! A másik énem viszont nem bánta volna az enyhítést, hiszen az számunkra is egy olyan lépcsőt jelentett volna, amely a járvány lecsengésével kecsegtetett volna bennünket! Tegnap dél óta sok emberrel beszélgettem, és bizony volt közöttük nem egy,  aki alig várta a könnyítést, hogy visszatérhessen a régi megszokott életéhez! A kirándulásokhoz, a horgászathoz, a meccsnézéshez, a családi összejövetelekhez, vagy csak egy jóízű beszélgetéshez a szomszéddal. Nos, erre még egy kicsit várnunk kell! 

Nem kell várnunk viszont, a háromnapos rendeletünk hatályba lépéséhez! Ebben viszont minden benne van, amelyről tegnap írtam! Remélem, mások is úgy látják, hogy a jelentős enyhítés, elviselhetőbbé tette a mögöttünk hagyott, hétvégéken tapasztalható kemény korlátozást! Ha minden igaz, akkor ez lesz az utolsó eset, amikor a polgármesterek felhatalmazást kapnak a településünkön a szigorításra. Valószínűnek tartom, hogy most már minden intézkedést Budapestre és Pest megyére hangolnak össze, a még hatékonyabb védekezés érdekében! Tegnap már írtam, hogy közös sikerünk a Dömsödön kordában tartott a járvány! Ugyanilyen közös siker lesz az is, ha továbbra is mi kerülünk ki győztesen a koronavírus elleni harcból! Nem keveset kell még ezért tennünk! Először is kőkeményen be kell tartanunk azokat a központi rendelkezéseket, amelyek betartása előrevetíti győzelmünket! Fontos megemlítenem, hogy a helyi rendeletünk szerint a szájmaszk viselése az ünnep után is kötelező lesz, amint elhagyja az ingatlanát! Hangsúlyozom, nemcsak az üzletekben, hanem mindenhol!

A DTkH Nonprofit kft intézkedése a szelektív hulladék gyűjtésével kapcsolatban, finoman szólva “kiverte a biztosítékot”! A szolgáltató a szelektív hulladékot eddigi havi két alkalommal szállította el. Ez május elsejétől havi egy alkalomra csökken. Ennek egyetlen prózai oka van, mégpedig az, hogy egyszerűen nincs elég emberük! Idézet a szolgáltatótól kapott tájékoztató levélből: “A kialakult veszélyhelyzet miatt, Társaságunk a tartalék munkaerő képzés érdekében, a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás keretében ellátott házhoz menő csomagolási hulladék gyűjtésének gyakoriságát, havonta egy alkalomra módosítja. A fenti intézkedéssel felszabaduló kapacitás biztosítja a kommunális hulladékszállítás zavartalan ellátását.”! Biztos vagyok abban, hogy ilyen változtatást a szolgáltató csak a NKHV Zrt beleegyezésével tehetett meg! Azt is valószínűnek tartom, hogy a járvány lecsengése után visszaáll a régi rend! Egyébként, rajtunk kívül a térség másik tíz településén is ez a változás ment végbe! Még annyit, ha nincs a járvány, már megoldódott volna a szelektív gyűjtés problémája, ugyanis Kecskeméten már döntöttünk arról, hogy a pályázaton elnyert pénzből 105 településre szelektív edényzetet vásárolunk, sárga és zöld fedéllel! Türelmet kérek mindenkitől!

A járványügyi számaink változatlanok! Ma délután üzenetet váltottam a fertőzött személlyel. Szerencsére nagyon jól van, várják a karantén végét!

Vigyázzanak egymásra! Vigyázzanak magukra!

Bencze István

polgármester

A Közép-Duna vízi turizmusának komplex fejlesztése a Széchenyi 2020 program keretében