Kedves Lakótársaim!
A tegnap délutáni helyzet szerint a Ráckevei járás területén nincs fertőzött személy! Az kizárólag csak rajtunk múlik, hogy ez meddig lesz így! Tegnap estétől újabb személy került házi karanténba. Most jött haza külföldről és az első tesztje negatív!
A jóidő beálltával megtelt a Duna-part horgászokkal, kikapcsolódni vágyókkal. Minden körülmények között ez egy természetes dolog, most azonban a szabadtér ellenére is veszélyforrás lehet. Talán a parton a megfelelő távolságtartást a legkönnyebb betartani, viszont a kereskedelmi egységekben - a megszaporodott vásárlók miatt - tényleg csak akkor van esélyünk fertőzésmentesen magunk mögött tudni a következő hónapokat, ha kőkeményen fegyelmezettek leszünk, és betartjuk azokat az ajánlásokat, amelyek a fertőzés elkerülését biztosítják! A fertőződés lehetősége bárhol adott, még a Duna-parton is!
Az Operatív csoport tagjai ma a következő szövegű plakátokat helyezték ki!
FIGYELEM!
A koronavírus fertőzés elkerülése érdekében nyomatékosan
kérünk mindenkit, hogy:
. Lehetőleg maradjon az ingatlana területén belül, és csak a feltétlenül szükséges esetben és ideig hagyja el azt!
• Kérjük kerüljék a csoportosulásokat, a szociális érintkezést elsősorban telefonon, interneten keresztül oldják meg!
• Ha bárhol várakozniuk kell, 2 méter távolságot tartsanak másoktól!
• A fokozott higiéniai ajánlásokat tartsák be!
• Kerüljék a tömeges felvásárlásokat!
• Ha betegség jeleit érzékelik magukon, ne menjenek emberek közé, és az orvosukkal telefonon azonnal vegyék fel a kapcsolatot!
• Kövessék a hivatalos híreket, a friss információkat az országos és helyi hírforrásokon!
Vigyázzunk egymásra! Vigyázzunk magunkra!
Dömsöd Nagyközség Önkormányzata
Az Operatív törzs mai tájékoztatója is alátámasztja, hogy napról napra nagyságrendekkel nő a fertőzöttek száma. Szinte elkerülhetetlenül rohanunk a már nagyon nehezen kezelhető tömeges esetszámhoz! Ezt a folyamatot lelassíthatjuk! Határozzuk el együtt, hogy tényleg csak a legszükségesebb esetekben megyünk az utcára. Bizonyítsuk be akár a világnak is, hogy Dömsödön olyan emberek élnek, akik fegyelmezettségükkel megállítják nagyközségünkben a vírus terjedését! Legyen a jelszónk "Összefogás Dömsödért!"
A kerskedelmi ellátottság jelenleg nem forog veszélyben. Az őstermelői elárusító helyet egyelőre nem szándékozom bezárni, de kérek minden kistermelőt, hogy juttason el hozzám a hivatalba egy tájékoztató írást, hogy kívánnak e otthonról árusítani bármiféle terméket. Kérem a név, cím és az eladandó zöldség, gyümölcs és húsféle megnevezését. Ez a lista, ha szükséges lesz, felkerül a honlapunkra!
Befejezésül kérni szeretnék Lakótársaimtól! Az utóbbi fél évszázad legnehezebb időszakát éljük. Éppen ezért kérek mindenkit, hogy amíg a járvány tart, addig a közösségi oldalakon ne a Kormány, ne az Operatív törzs szapulása legyen a központi téma! Tudom, tovább lehet görgetni, de itt és most a politikai viták nem viszik előre a közös ügyünket! Kérek Mindenkit, hogy vegyük tudomásul és higgyük el hogy az ország irányítói a legjobb tudásukkal próbálják meg nemzetünket átsegíteni ezen a kritikus időszakon! Én sem szeretném, ha valamikor visszajönne az egypártrendszer, de a járványt most politikai síkra terelni nemcsak gusztustalan, hanem életveszélyes is! Erősítsük egymást jobbról és balról is! Igaz, laikusként mondom, de az immunrendszerünk is erőseb lesz, ha gondolatban a lelkünket, és mások lelkét is erősítjük!
Bencze István
polgármester