Dömsöd Nagyközség hivatalos oldala

Jegyzői tájékoztatók



Járványügyi Hírek - szept.23.

Dömsödi Járványügyi Hírek - szept.23.

HELYBEN IS EGYRE JOBBAN TERJED A BETEGSÉG!

2020. szeptember 23-án Dömsödön 7 fő van házi karanténban megfigyelés alatt. Rajtuk kívül további 3 főnél mutatták ki a COVID-19 fertőzést. (egy napon belül) Ők szintén otthonukban várják a gyógyulást. Tudomásunk szerint még 1 lakosunk beteg, azonban őt kórházban ápolják. A korábbi hírekben jelzett fertőzött személy már nincs közöttük, tudomásunk szerint az ő járványügyi elkülönítése lejárt.

Mint az látható, a második hullám jelenlegi szakaszában is már közel kétszer annyi fertőzött lakostársunk van, mint tavasszal összesen.

HÍREK, ÍGÉRETEK, RÉGI ÉS ÚJ GONDOLATOK

DÖMSÖD - járványügyi hírek

Tavasszal egyszer azt írtam, hogy a bizonytalanság az egyik, ha nem a legrosszabb dolog a pandémiával kapcsolatban. Időközben hónapok teltek el, amelyben születtek spekulációk (Mikor lesz vakcina? Hatásos lehet-e a vakcina?), összeesküvés elméletek (nincs is vírus, csak kitalálták), fellélegzett az emberek többsége, kiélvezte, hogy sikeresen vette a tavaszi időszakot, sokan igyekeztek úgy tenni, mintha valami nagyon távoli dolog lenne, ami immáron véglegesen csak emlékként létezik.

Dömsödi járványügyi tájékoztató - szept.9.

Dömsödi járványügyi tájékoztató - szept.9.
A KARANTÉNBAN LÉVŐK SZÁMA LASSAN NÖVEKSZIK
A reggel végzett egyeztetést követően településünkön - tudomásunk szerint - összesen 5 fő van házi karanténban, közül továbbra is 1 fő a fertőzött.
 

DÖMSÖD JÁRVÁNYÜGYI HELYZET

COVID-19 - Dömsöd járványügyi helyzet

Miközben napról-napra újabb rekordokat dönt az új fertőzöttek száma országosan, Dömsöd adatai az alábbiak szerint alakultak a mai napig.
Jelenleg fertőzött személyről nincs tudomásunk (a második hullámban eddig nem is volt).

Szabadság, vagy inkább deviáns viselkedés?

Dömsöd sportpálya - megrongált kerítés

avagy: gondolatok a sportpálya mellől

A probléma már fennáll egy ideje, de van egy pont, amikor már átlépi azt a lélektani határt, ami után már nem elég a felszín alatt foglalkozni vele.

Dömsödi járványügyi tájékoztató - ápr.19.

Dömsödi járványügyi tájékoztató - ápr.19. - Dömsöd, Duna-part

Tisztelt Dömsödi Lakótársak és Üdülők!

Egy újabb hétvége telik el lassan, amely a fertőzések elleni fokozott védekezés jegyében telt. A mai összefoglalót Polgármester Úr kérésére én írom, és kérem mindenki elnézését, ha a mai nem lesz túl hosszú.

Dömsödi járványügyi tájékoztató - ápr. 11.

Tisztelt Dömsödi Lakótársak és Üdülők!

Polgármester úr előzetesen megkért, hogy ezen a napon én írjam a napi tájékoztatót. Eredetileg az ünnepre is tekintettel egy kicsit lélekhez szólóbb írást szerettem volna, de be kell látnom, hogy ez most úgy nem fog menni, ahogy elterveztem, és az írásom második felében kitérek rá, hogy miért.

Dömsödi járványügyi tájékoztató - ápr. 7.

Rengeteget beszélünk a munkán kívül is a jelenlegi helyzetről, és Polgármester úr ma megtisztelt azzal, hogy megkért, ma én osszam meg a gondolataimat Önökkel.

Tisztelt Dömsödi Lakótársak!

Pár hete annak, hogy életünk gyökerestől felfordult, és a hétköznapjainkra egy nem hétköznapi helyzet telepedett rá. Pár hét telt el, amelyről egyre inkább látjuk, hogy csak a legelejét jelenti egy hosszan elhúzódó állapotnak. Bár nagyon fura ezt a formális béke időszakában leírni, de mindannyian valóságos háborút folytatunk napról napra. Az egyik ellenség, amivel megküzdünk egy betegség kórokozója, amely életünket, egészségünket fenyegeti. A másik az egyre inkább kibontakozó gazdasági, pénzügyi válság, amely jövőnket fenyegeti. A harmadik pedig a félelem és a széthúzás, amely azt veszélyezteti, hogy az első kettőt minél gyorsabban legyőzzük.

Tájékoztató a helyi járványügyi intézkedésekről

Tisztelt Dömsödi Lakótársak!
 
Bencze István polgármester úr ma délután megjelent írásához csatlakozva pár tényszerű információval próbálom segíteni a lakosság objektív tájékoztatását.

Közérthetően a kutak fennmaradásának engedélyezéséről

Mi ez az egész?

A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény 29. §-a előírja, hogy amennyiben vízilétesítmény létesítése (ennek minősül a kút létesítése is) hatósági engedély nélkül vagy attól eltérően történt, úgy arra fennmaradási engedélyt kell kérni. A hatóság alapesetben az engedély megadása mellett köteles bírságot is kiszabni, azonban a törvény mentesíti azokat a kút tulajdonosokat a bírság alól, akik 2020. december 31-ig kérelmezik annak fennmaradását.

Oldalak