Küldetés kezdő időpontja: 2024. szeptember 2. 08:00
A küldetés célja: fenntartani a biztonságot az iskolában, illetőleg vigyázni mások és magunk épségére, értékeire az oda-, illetve hazafelé vezető úton.
A KÜLDETÉSED:
- Figyelj arra, hogy az iskolába menet, illetve hazafelé a KÖZLEKEDÉSI SZABÁLYOKAT betartsd és figyelmeztesd barátaidat, iskolatársaidat is ennek fontosságára.
- Egy igazi ügynök nem száll be idegen autójába, mert felismeri ennek a veszélyeit. Minden esetben a jól kivilágított, ismert és biztonságos útvonalakat használja.
- Az értékeidet (pl.: mobiltelefon, készpénz stb.) tartsd minden esetben mások előtt titkos helyen, hogy ne legyen nekik bűnre csábító.
- A küldetésed során tilos bármilyen erőszakot alkalmazni. Játékból, poénból vagy csak a diáktársak előtti „menőzésből” sem szabad a másik embert sem tettleg, sem szavakkal vagy az interneten keresztül bántani, megalázni. Ezeknek súlyos KÖVETKEZMÉNYEI lehetnek.
- Az INTERNET nagyon fontos terepe egy ügynöknek, ezért tudnia kell az ott rejtőző veszélyekről. Védened kell a személyes adataid, azt idegennek nem árulhatod el, mert az veszélyezteti a küldetés célját. Az Interneten sok rosszakaró igyekszik átverni, megtéveszteni és akár hazudni is neked, de egy profi ügynök eszén nem lehet túljárni. Hiszen tudja, hogy az Interneten nem minden az, aminek látszik.
- Fontos, hogy a küldetéshez nem használhatsz tiltott szereket. Gondolunk itt például a kábítószerekre, alkoholra, cigire. Sok álügynök szeretne a rosszra csábítani. A lényeg, hogy ezekre mindig NEM-et tudj mondani. Idegen embertől pedig soha nem fogadunk el semmit.
A küldetés során segítőid: a családod, a tanárok és természetesen a rendőrség munkatársaihoz is bizalommal fordulhatsz.
Sok sikert a küldetéshez! Légy bátor és előzd meg a bűnt!
Megbízó:
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság
Bűnmegelőzési Osztály