Dömsöd Nagyközség hivatalos oldala

Tájékoztató

Tisztelt Dömsödi Lakótársaim!

Hosszú napok óta folyik a koronavírus járvány elleni harcunk, amely mindannyiunk életét gyökerestől fordítja fel. A megbetegedés kockázatán túl számos egyéb problémával is meg kell küzdenünk, és ez mindannyiunk közös összefogását igényli.

Ma újonnan bevezetett helyi intézkedésekről nem számolok be, de felhívom a figyelmet arra, hogy minden korábbi intézkedés hatályban marad.

Van azonban több olyan kérdés, amelyben együttműködésüket kérjük.

1.) Ezúton felkérem a helyi kereskedőket, hogy a kormány ez irányú központi intézkedéséig saját hatáskörükben korlátozzák az egy vevő által megvásárolható áru mennyiségét.

A tömeges felvásárlási hullám már komoly áremelkedést eredményezett, és szinte lehetetlenné teszi a kereskedők számára, hogy valamennyi vevőjüket kiszolgálják. A pánikszerű felvásárlás nélkül az ellátás folyamatossága biztosítható mindenki számára, és kedvezően befolyásolhatja az árak alakulását is.

2.) Továbbra is nyomatékosan kérünk mindenkit, hogy ne pánikoljon! A tudatos, átgondolt magatartás, az óvintézkedések betartása mindenki részéről a leghatékonyabb módja a védekezésnek, ehhez azonban nyugalom is szükséges. Az természetes, hogy ez a helyzet sokakat félelemmel tölt el, de akkor is meg kell tudni őrizni a hidegvérünket, és megfontoltan cselekedni.
Kérem legyenek türelmesek, toleránsak egymással. Legyenek tekintettel arra is, hogy mindenkinek hozzá kell tudni jutnia az alapvető szükségleteihez, és az esetleges tömeges felvásárlás ezt lehetetlenné teszi.

3.) Kérem, hogy az alapvető higiéniai szabályokat (ami most egy kicsit fokozottabbak is) mindenki tartsa be. Betegen lehetőleg ne menjünk emberek közé, ha segítségre van szükségünk, inkább most kérjük azt és vegyük igénybe. Gondoljanak a boltok eladóira is, a többi vevőre, akik szintén fokozott veszélynek vannak kitéve.

4.) Aki tud olyan idős emberről, aki segítségre szorul, az kérem, jelezze. Vagy ha Ön szorul segítségre szintén. Kérem, hogy ilyen esetben küldjön üzenetet, vagy egy emailt a domsod@domsod.hu, polgarm@domsod.hu, jegyzo@domsod.hu vagy a domsod.gyermekjoleti@gmail.com email címre, vagy a www.domsod.hu oldalon található „Hibabejelentő” használatával. Vagy az alábbi telefonszámok egyikére:
06 24 523-128
06 24 523-146
06 24 523-149
06 24 523-145
06 24 523-120

5.) Bárki, akinek létfenntartása nehéz helyzetbe került, a szociális csoportunkon keresztül is kérhet segítséget, az alábbi módon.
- Személyes ügyfélfogadás hiányában jelenleg a hivatal központi épületének külső folyosóján helyzetünk el üres nyomtatványokat, amiket kitöltve kérünk, hogy az ott lévő postaládában helyezzenek el.
- Ezen felül a szociális ügyekkel foglalkozó kollégáinkat elérik az alábbi telefonszámon: 523-124
- A nyomtatványokat szintén megtalálják az alábbi linken: https://www.domsod.hu/nyomtatvanyok. Lehetőség van ezek elektronikus visszaküldésére is, a legegyszerűbben a domsod@domsod.hu email címre.

Bencze István
polgármester

A Közép-Duna vízi turizmusának komplex fejlesztése a Széchenyi 2020 program keretében