Dömsöd Nagyközség hivatalos oldala

Módosult a „Gazdaságátadási együttműködés támogatása” című pályázati felhívás:

 

  • A pályázati dokumentáció kiegészítésre került egy új, 14. számú „Nyilatkozat a területadatokban történt változásról” megnevezésű melléklettel,

 

  • Célja, hogy a Kedvezményezett változás-bejelentés formájában be tudja jelenteni, ha a támogatási kérelemben megjelölt – azaz a gazdaságátadási szerződés keretében átadni tervezett – területek, valamint a vármegyei kormányhivatal által jóváhagyott gazdaságátadási szerződésben szereplő földterületek között eltérés mutatkozik,

 

  • Az új mellékletet a második kifizetési kérelemhez szükséges benyújtani, illetve fontos szabály, hogy a mellékletbe beírt módosítás nem irányulhat a támogatási döntésben meghatározott támogatási összegen felüli többlet-támogatás igénylésére,

 

  • Összefoglalóan elmondható, hogy a módosítás nagyobb arányú összhangot teremt a gazdaságátadási szerződés, valamint a pályázatra beadott támogatási kérelem tartalmában,

 

 

Március 2-án megnyílt az elektronikus Gazdálkodási Napló (eGN) 2026-os felülete:

 

  • Az adminisztráció egyszerűsítését és a gazdálkodók terheinek csökkentését szolgálja, hogy több adatlap megszűnt, másokat összevontak az adatigény mérséklése érdekében,

 

  • A 2025-ös naplóban a „következő évi” jelöléssel ellátott kultúrák a 2026-os évben már önálló termőhelyként, automatikusan jönnek létre,

 

  • Fontos szabály, hogy csak azokat a táblákat hozzuk létre manuálisan „új termőhelyként”, amelyek 2025-ben egyáltalán nem szerepeltek a gazdaságunkban,

 

  • Az elektronikus rendszerben jelenleg is zajlanak fejlesztések, azonban fontos, hogy a 2026. évre papíralapon vezetett Gazdálkodási Napló adatai legkésőbb 2027. január 31-ig rögzíthetők az eGN rendszerben,

 

 

 2026. március 5-től adhatóak be a támogatási kérelmeka „Vidéki infrastruktúra fejlesztések támogatása tanyákon” című pályázati felhívásra:

 

  • Vidéki térségben elhelyezkedő tanyán élő magánszemélyek, tudnak projektenként legfeljebb 25 millió forint vissza nem térítendő támogatást igényelni,

 

  • Támogatás igényelhető villamos energia ellátást biztosító fejlesztés megvalósítására, egyéb megújuló energia felhasználására vonatkozó tevékenységek fejlesztésére, háztartási léptékű ivóvízellátást szolgáló rendszer kiépítésére, valamint háztartási léptékű szennyvízkezelést, - tisztítást szolgáló rendszer kiépítésére,

 

  • A 25 Mrd forint keretösszegű, vissza nem térítendő támogatásra 2026. március 5. és 18. között nyújthatóak be a kérelmek,

 

A Közép-Duna vízi turizmusának komplex fejlesztése a Széchenyi 2020 program keretében