HIRDETMÉNY
Beküldte hjudit –
Szász Tibor 2344. Dömsöd, Rózsa utca 4/a. sz. alatti lakos részére címzett, át nem vett küldemény hirdetményi úton történő közlése
Beküldte hjudit –
Szász Tibor 2344. Dömsöd, Rózsa utca 4/a. sz. alatti lakos részére címzett, át nem vett küldemény hirdetményi úton történő közlése
Beküldte polgármester –
Hagyományosan, a Dömsödi Napok keretében adtuk át az arra érdemeseknek az ez évi kitüntetéseket.
Díszpolgári címet kapott Dr. Szakály Ilona, Zaharné Komár Stepánka és Ács Sándor!
Dömsödért Emlékérmet kapott Köntös Ágnes, Sipos Lajosné, Tóbisz László és Dr. Siket Péter!
Valamennyiüknek szívből gratulálok!!!!
Köszönöm mindenkinek, aki segített a rendezvényünk sikeres lebonyolításában!
Bencze István
Beküldte polgármester –
Több, mint évtizedes hagyománya van a Dömsödi Napok keretében megrendezésre kerülő országos díjugrató versenynek. Már a tavalyi évben is csak egy hajszálon múlott, hogy a régi helyszínen sikerült megrendezni a versenyt. Már akkor megegyeztünk az Alfonz Lovasklub vezetőivel, hogy azonnal keresünk egy végleges helyszínt a pálya kialakítására. Négy önkormányzati tulajdonú ingatlant néztünk meg, de valamiért egyik sem nyerte el a lovasok tetszését.
Beküldte hjudit –
Április 30-áig mintegy 77 ezer fővárosi és Pest megyei magánszemély kapja kézhez személyes bevallási ajánlatát a NAV-tól. Az egyre népszerűbb egyszerűsített bevallást csak akkor kell visszaküldeni az illetékes adóigazgatóságnak, ha az adatok nem egyeznek, más esetben nincs további teendő.
Beküldte hjudit –
M E G H Í V Ó
A Pest Megyei és Érd Megyei Jogú Városi Kereskedelmi és Iparkamara (PMKIK) szíves figyelmébe ajánlja, egyben tisztelettel meghívja az érdeklődő vállalkozásokat 2014. május 6-án (kedden) 1500 órakor kezdődő, konzultációval egybekötött előadására.
Beküldte hjudit –
A magánerdősök az idén is igényelhetnek erdő-Natura támogatást!
Az egységes kérelem benyújtására vonatkozó tájékoztatót itt olvashatják!
Beküldte hjudit –
Dömsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. április 23-án (szerdán) 15.00 órakor
az Oktatási és Művelődési Központban ülést tart, melyre Önt ezúton tisztelettel meghívom.
Beküldte hjudit –
Bak László 2344. Dömsöd, Szabadság út 13. sz. alatti lakos részére címzett - át nem vett küldemény - hirdetményi úton történő kézbesítése itt
Beküldte admin –
Az idei évben Pintér László Zalán 11 hónapos kisfiúnak jótékonykodunk az Önök segítségével, akinek veleszületett kétoldali (bilaterális) multiplex retinoblastomája van. Ez azt jelenti, hogy mindkét gyönyörű sötétkék csillagként ragyogó kis szemében több daganat van. Zalán szülei 3 hetente viszik műtétre Győrből Budapestre.
Beküldte hjudit –
Tisztelettel és szeretettel hívunk és várunk minden kedves Érdeklődőt a Petőfi Emlékház és Kiállítóhely rendezvényeire:
2024. márc. 9. 14:00 órakor - Közönségtalálkozó Nagy Judit textilművésszel
Helyszín: Dömsöd Református Nagytemplom Gyülekezeti Háza
2024. márc. 16. 16:00 órakor - Irodalmi Teadélután
RADNÓTI MIKLÓS életéről, költészetéről
helyszín: Petrovics Ház - Dömsöd Petőfi utca 17.
Bazsonyi Arany és Vecsési Sándor festőművész házaspár dömsödi nyaralója közvetlenül a Soroksári Duna bal partján áll. A folyó közelében a páratlan természeti környezet felejthetetlen élményt nyújt a látogatónak. Az épületben különleges, 18 m2-es szekkó található. Öt falon helyezkedik el, s hogy mit ábrázol, azt maga a művész, Bazsonyi Arany írja le egy levelében.

Értesítjük a Tisztelt Szülőket, hogy 2025/2026-os nevelési/gondozási évre a bölcsődés korú gyermekek előjegyzése a Dömsödi Nagyközségi Óvoda és Bölcsőde- Babóca Bölcsődéjébe
2025. április 24 – 25. 08:00 - 15:00 óra között lesz.
A felvételi kérelmeket és a szükséges iratokat elektronikusan a domsodibolcsi@gmail.com email címre lehet küldeni, vagy személyesen leadhatók a Dömsödi Nagyközségi Óvoda és Bölcsőde Babóca bölcsődéjében: 2344 Dömsöd Táncsics u 1/A

Kedves Szülők! A 2025/2026-os nevelési évre a gyermekek óvodai beíratásának tervezett időpontja: 2025. április 22-24-ig
A személyes beiratkozás, időpontkérés után lehetséges. Időpontot 2025. április 14-17 között a 06-20-222-3223-as telefonszámon vagy személyesen lehet kérni 9-15 óráig a Dózsa Gy. út 27/A szám alatti épületünkben.
A gyermek beíratásához mind a 2 szülő megjelenése szükséges. Lehetőség szerint a gyermeket is hozzák magukkal!
A Pestszentlőrinc-Pestszentimrei Felnőttek Általános Iskolája és Gimnáziuma lehetőséget nyújt, hogy baba mellet, munka mellett, távoktatásban végezhessék iskolájukat, akik erre igényt tartanak. Az intézmény állami iskola, a képzésnek nincs tandíja. Szeretnénk, ha hallgatóink számára az általános iskola, illetve a középiskola elvégzése elősegítené a társadalmi hátrányok leküzdését.
A maga nemében egyedülálló sport eseményt szeretnénk Önöknek bemutatni, amely az Európai Együttműködés Csoportosulása által létrehozott sport területén elindított európai területi (INTERREG) együttműködési projekt.
Az alapprogram célja határokon átnyúló problémák megoldása és a különböző területekben rejlő lehetőségek együttes kiaknázása. Noha elsősorban kohéziós politikai eszközt szolgál, számunkra ennél mégis többet jelent.
Kányádi Sándor szavaival:
"Én nem határon túli magyar vagyok, hanem határtalanul magyar"
DUSE U17-es bajnoki mérkőzés, Dunavarsány - Dömsöd: 2 : 6
Dömsöd jó hírét viszitek tovább, méltón az elődeitekhez! Gratulálok, és köszönjük a munkát Cziráky Tamás edzőnek, aki nagyon sokat dolgozott veletek, és hisz bennetek ! Büszkék vagyunk rátok ! :) Ennél lejjebb egy centivel sem!!!
Hajrá Dömsöd!
Megpróbáltatásokat tartogatott nekünk ez az év, és korántsem biztos, hogy ennek már vége... Majdnem három hónapig nem sportoltak a gyerekeink, így most a nyarat végigdolgozták. Most elindul a szezon, a bajnokságok... Reméljük ezt már nem kell félbeszakítani.
| h | k | sze | cs | p | szo | v |
|---|---|---|---|---|---|---|
|
30
|
31
|
1
|
2
|
3
|
4
|
5
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
6
|
7
|
8
|
9
|
10
|
11
|
12
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
13
|
14
|
15
|
16
|
17
|
18
|
19
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
20
|
21
|
22
|
23
|
24
|
25
|
26
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
27
|
28
|
29
|
30
|
1
|
2
|
3
|
|
|
|
|
|
|
|
|