Dömsöd Nagyközség hivatalos oldala

ÖNKORMÁNYZATI TANULMÁNYI ÖSZTÖNDÍJ - FELHÍVÁS

Pályázati felhívás

Az önkormányzati tanulmányi ösztöndíjról szóló 15/2023. (X.26.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: Ör.) alapján, a helyi fiatalok továbbtanulásának támogatása, valamint az óvodapedagógusok hiányából fakadó problémák mérséklése érdekében Dömsöd Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázatot ír ki a

„Studium et Futurum” önkormányzati tanulmányi ösztöndíjra

AZ ÖSZTÖNDÍJHOZ SZÜKSÉGES PÁLYÁZATI ŰRLAP INNEN LETÖLTHETŐ

  1. A pályázók köre: Dömsöd nagyközség közigazgatási területén lakóhellyel rendelkező, és a vele földrajzilag közvetlenül határos települések területén lakóhellyel rendelkező nappali tagozatos, részidős, valamint távoktatásban részt vevő, hazai felsőoktatási intézményben hallgatói jogviszony keretében

1.1. alapfokozatot és szakképzettséget eredményező alapképzésben, vagy

1.2. mesterfokozatot és szakképzettséget eredményező mesterképzésben vagy

1.3. egységes, osztatlan képzésben vagy

1.4. felsőoktatási szakképzésben

tanulmányaikat folytató magyar állampolgársággal rendelkező természetes személyek.

  1. Támogatandó munkakör: óvodapedagógusi feladatok ellátása
  1. Az elnyerhető tanulmányi ösztöndíj összege és időtartama: tanulmányi félévenként szeptembertől januárig, és februártól júniusig terjedő kétszer 5 hónapos időtartamra havi 50.000.- Ft, amely a pályázat benyújtásakor folyamatban lévő tanulmányi félévtől kezdődően a tanulmányok befejezéséig jár úgy, hogy
  2. a) a tanulmányi ösztöndíjszerződés megkötésekor folyamatban lévő tanulmányi félév addig eltelt hónapjaira járó tanulmányi ösztöndíj a tanulmányi ösztöndíjszerződés megkötését követő 15 napon belül egy összegben, valamint
  3. b) a tanulmányi ösztöndíjszerződés megkötésétől a tárgyhó 10. napjáig havonta kerül átutalásra a pályázó által megjelölt pénzforgalmi számlára.
  1. Pályázati feltételek: támogatásban részesülhet az a pályázó, aki

4.1. a pályázat benyújtásának határnapjaként megjelölt napig 17. életévét betöltötte, de a 30. életévét még nem töltötte be,

4.2. a támogatandó munkakörnek megfelelő képzésben részesül, és

4.3. tanulmányi eredménye a pályázat benyújtását megelőző tanévben vagy félévben legalább a közepes tanulmányi átlagot eléri.

  1. A pályázat benyújtásának módja:

5.1. Pályázni a pályázati felhíváshoz mellékelt pályázati űrlap benyújtásával, az abban meghatározott, kötelező dokumentumok csatolásával lehet.

5.2. A pályázati űrlaphoz mellékelni kell:

- a pályázó lakcímkártyájának másolatát,

- az oktatási intézmény tárgyévre szóló igazolását a tanulói vagy a hallgatói jogviszonyról,

- az oktatási intézmény igazolását a pályázó előző tanév végi vagy félévi tanulmányi eredményéről,

- a pályázó nyilatkozatát a személyes adatainak az ösztöndíj pályázattal összefüggő nyilvántartásához és kezeléséhez való hozzájárulásáról,

- a pályázó által írt, legalább 1000, legfeljebb 2500 – szóközökkel számított – karakter terjedelmű önéletrajzot, amely tartalmazza a pályázó szakmai elképzeléseit, az esetlegesen végzett tudományos, kutatói munka, tudományos diákköri tagság, közösségi szerepvállalás bemutatását.

 

5.3. A pályázatot egy eredeti és egy másolati példányban, zárt borítékban, postai úton vagy személyesen kell benyújtani,

  1. A pályázat benyújtásának határideje: 2024. október 15.
  2. A pályázat elbírálásának rendje és határideje: a tanulmányi ösztöndíj odaítéléséről a Képviselő-testület az Oktatási, Közművelődési és Sport Bizottság javaslattételét követő ülésén dönt.

A pályázatok rangsorolása a következők szerint történik:

  1. a) preferált szakmák,
  2. b) tanulmányi eredmény
  3. c)közösségi szerepvállalás,
  4. d) dömsödi állandó bejelentett lakóhely.

 

  1. Maximálisan támogatható pályázatok száma: 1 (egy) db.

A pályázattal kapcsolatosan érdeklődni lehet dr. Bencze Zoltán jegyzőnél a 06-24/523-120-as telefonszámon vagy a jegyzo@domsod.hu e-mail címen.

A Képviselő-testület fenntartja magának a jogot, hogy a pályázatot eredménytelennek nyilvánítsa.

Tájékoztatjuk a pályázókat arról, hogy a pályázó a pályázat benyújtásával hozzájárul ahhoz, hogy a benyújtott pályázatában megjelölt személyes adatait a pályázatot értékelő, a döntést előkészítő és döntéshozó személyek megismerjék, a pályázattal kapcsolatos feladataik ellátása során kezeljék, valamint azt, hogy a tanulmányi ösztöndíj elnyerése esetén nevét és a tanulmányi ösztöndíj összegét az Önkormányzat nyilvánosságra hozza.

A támogatásban részesülő pályázóval az Önkormányzat a Képviselő-testület döntéséről való tudomásszerzését követő 30 napon belül tanulmányi ösztöndíjszerződést köt.

A tanulmányi ösztöndíjban részsülő személy köteles:

  1. hallgatói jogviszonya folyamatos fenntartásával a pályázat benyújtásakor megjelölt oktatási intézményben a pályázatban megjelölt szakon vagy szakirányon tanulmányait megszakítás nélkül folytatni.
  2. a tanulmányi ösztöndíj folyósításának ideje alatt a folyó félévre létesített tanulói vagy hallgatói jogviszonyát minden év szeptember 28. napjáig és február 28. napjáig igazolni.
  3. a tanulmányi ösztöndíj folyósításának ideje alatt a  § (1) bekezdés c) pontja szerint elvárt tanulmányi átlag teljesítését minden év szeptember 28. napjáig és február 28. napjáig igazolni,
  4. a szak képesítési követelményeiben meghatározott képzési időn belül a szakképzettségének megszerzéséhez szükséges valamennyi kötelezettségének eleget tesz,
  5. a képesítés megszerzésétől számított 6 hónapon belül a bizonyítványban vagy az oklevélben meghatározott végzettség szerinti tevékenység folytatását megkezdeni az Önkormányzat vagy az állam által fenntartott Dömsöd Nagyközségben működő intézmény valamelyikében,
  6. a tanulmányi ösztöndíj folyósításának megfelelő időtartamig a végzettség szerinti tevékenységet ténylegesen aktív foglalkoztatási jogviszony keretében az Önkormányzat vagy az állam által fenntartott Dömsöd Nagyközségben működő intézmény valamelyikében végezni,
  7. e)és f) pontban meghatározott tevékenység megkezdését vagy annak megszűnését 15 napon belül az ezt bizonyító okirattal igazolni,
  8. e)és f) pontban meghatározott tevékenység előző évi időtartamát minden év január 31. napjáig okirattal igazolni mindaddig, amíg az f) pontban meghatározott idő letelik,
  9. a pályázati űrlapon megjelölt adatainak változásáról az Önkormányzatot 15 napon belül értesíteni és
  10. a tanulmányi ösztöndíjszerződés megszűnéséig az Önkormányzattal együttműködni.

Az ösztöndíjszerződésben foglalt kötelezettségek megszegése esetén a Képviselő-testület az ösztöndíj egészének vagy egy részének visszafizetésére kötelezheti a támogatottat.

A Képviselő-testület a fenti pályázati kiírást 152/2024.(VIII.6.) Kt.számú határozatával hagyta jóvá.

A TELJES KIÍRÁST TARTALMAZÓ DOKUMENTUM LETÖLTHETŐ INNEN

A Közép-Duna vízi turizmusának komplex fejlesztése a Széchenyi 2020 program keretében