A digitális forradalom, az internet használatának elterjedése számos pozitív változást hozott a mindennapokban. Sajnos a pozitív hatások mellett vannak veszélyei is. A gyerekek és a fiatalok, bár sok esetben készségszinten kezelik a digiális eszközöket, a használatból adódó veszélyeket nem minden esetben képesek felismerni. A grooming jelensége kifejezetten őket érinti, a szexting pedig az ő esetükben kifejezetten súlyos következményekkel járhat.
A grooming angol kifejezés, arra a jelenségre használják, amikor egy felnőtt az interneten keresztül alakít ki kapcsolatot egy gyermekkel, azzal a céllal, hogy szexuális kapcsolatra vegye rá és szexuálisan kihasználja. Az elkövetők legtöbbször úgy cserkészik be a gyerekeket, hogy barátságot vagy szerelmet színlelnek, azért, hogy a fiatal érzelmileg elkezdjen kötődni hozzájuk. Az elkövető szándéka sokszor csak akkor lesz nyilvánvaló, amikor a célszemély valamilyen szexuális ajánlatot kap tőle, vagy az áldozat személyesen is találkozik az elkövetővel, aki erőszakoskodni próbál vele. Előadódhat az a helyzet is, hogy a célszemély egy idő után a beszélgetésben kellemetlenül érzi magát, mert az elkövető egyre többször próbálja szexuális tartalmú beszélgetésbe is bevonni, egyre rámenősebben és tolakodóbban. Lehetséges az is, hogy az elkövető intim képeket küld magáról, illetve a másikat is erre kéri.
- A kapcsolat kialakítása során az elkövető a valós személyét, életkorát, nemét sokszor eltitkolja, másnak adja ki magát, mint aki valójában.
- Az elkövetők előszeretettel használják a közösségi oldalakat és a nyilvános chatszobákat.
- A megosztott személyes információk, különösen a kihívó képek figyelemfelkeltőek az elkövetők számra, és növelik a célponttá válás kockázatát.
- A bizalom elnyerése érdekében hamis, a célszemély számára vonzó információkat közöl magáról (nem, életkor, fénykép, érdeklődési kör), kedvesen viselkedik vele, esetleg kisebb ajándékokat küld.
A szexting erotikus fotók, videók készítése és továbbítása vagy szexuális tartalmú üzenetek küldése egy másik személy részére. Erotikus tartalmak készítése és megosztása - ebbe bele tartozik a bármilyen online tárhelybe/profilba történő feltöltés is - kiemelt kockázatot jelent. A képek, videók nyilvánosságra kerülhetnek, akár a címzett által, vagy azért mert ő is továbbüldi másnak. A volt partner bosszúból is nyilvánosságra hozhatja a képeket, vagy célzottan elküldheti a sértett családjának, ismerőseinek. A nyilvánosságra hozott képek és személyes adatok (név, telefonszám, e-mail cím) hatására zaklató telefonhívások és üzenetek érkezhetnek idegenektől. Az intim felvételek zsarolásra is felhasználhatók. Az elkövető újabb képeket, videókat vagy szexuális ellenszolgáltatást kérhet.
18 év alatti személyről pornográf felvétel készítése, birtoklása és továbbítása bűncselekmény!
BIZTONSÁGI TANÁCSOK
- Legyen nyitott a gyermeke irányába!
- Tudatosítsa benne, hogy megbízhat Önben és számíthat a segítségére!
- Beszélgessen vele az online tér veszélyeiről és az ottani biztonsági szabályokról!
- Az interneten bárki mondhatja magát bárkinek. Akit személyesen nem ismerünk az idegen, még ha az interneten rendszeresen is beszélgetünk vele.
- Tanítsa meg gyermekének, hogy ne tegyen közzé és ne osszon meg mással kihívó képet, idegennel pedig semmilyen személyes információt (adatot, képet, stb.)
- Ha találkozni akar valakivel, akit online ismert meg, mindig szóljon előtte Önnek, és csak az Ön engedélyével és jelenlétében találkozzanak!
Országos Rendőr-főkapitányság