Dömsöd Nagyközség hivatalos oldala

Műemlékek, látnivalók

Dömsöd számos érdekes látnivalóval büszkélkedhet. Községünkben a műemléknek nyilvánított épületek, és a modern építészet példái egyaránt megtalálhatóak.

Elsőként megemlítendő az 1775-ben épült, műemléknek minősülő Dömsödi Református templom, amely egyhajós, copfstílusú épület. Építése 1774-ben kezdődött, majd a tornya elkészültével 1776-ban fejeződött be. A dabi református templom 1803-ban készült el, de a ma is látható tornyát csak 1824-ben fejezték be. Az épület egyhajós, dísztelen, amely klasszicista stílusban lett berendezve.

A régi katolikus templom - tekintve, hogy a falu lakosságának többsége református vallású volt - csak 1928-ban épült meg neogótikus stílusban. Az épület 2019-ben lebontásra került.

A Községháza 1873-ban épült, és a mai napig eredeti rendeltetésének megfelelően otthont ad Dömsöd Nagyközség Polgármesteri Hivatalának. Az épület előtt gondozott park van, amelynek fái alatt található meg az első és második világháborúban elesett hősök emlékműve. 2020-ban a parkban került felavatásra a Pusztai család által községünknek adományozott turul-szobor.

Dömsöd kapcsán szükségszerűen felmerül Petőfi Sándor neve is, akinek szülei, illetve maga a költő is 1846/1847-ben Dömsödön élt, és alkotott. Itt született többek között a 'Levél Váradi Antalhoz', illetve a „Piroslik már a fákon a levél” című vers is. A költő emlékét őrzi a település központjában megtalálható Petőfi Múzeum, amelynek épülete szintén műemléknek minősül.

Petőfivel kapcsolatos emlékhely még a Duna partján megtalálható hatalmas tölgyfa - közismertebb nevén a Petőfi-fa -, amelynek lombja árnyékában vette a költő papírra „Piroslik mára fákon a levél” című csodálatos költeményét.

Dömsöd egykori birtokosainak, a Hajós családnak hamvait őrzi a Hajós kripta épülete, amely a méltán híres építész Ybl Miklós tervei alapján készült.

Azonban nemcsak a múlt csodálatos emlékei, hanem a modern építészet szép példái is megtalálhatóak községünkben.

1989-ben adták át a Petőfi Sándor Oktatási- és Művelődési Központot, amelyet Horváth Lajos Ybl díjas építész tervezett. Az épület azóta egyaránt otthont ad az általános iskolának, illetve számos kulturális esemény is megrendezésre került falai között.

A sportolási igények kielégítése végett létesült Dömsödön Sportcsarnok, amelynek épületét 2001-ben, a Dömsödi Napok keretében adták át. Hatalmas küzdőterével, és a benne működő kondi teremmel várja valamennyi érdeklődő jelentkezését.

A régi katolikus templom lebontott épülete helyén 2019. novemberében szentelték fel a modern, XXI. századi építészeti stílusban épült új katolikus templomot, amely nemcsak vallási-, de építészeti vonatkozásban is meghatározó helyet foglal el nagyközségünk arculatában.

A katolikus templommal szemben 2019. augusztus 20-án különleges közösségi tér került átadásra, ahol a parkban pihenve a régi templomépület mívesen kidolgozott ólomüveg ablakait lehet megcsodálni. A kialakított díszkert a Szent Márton park nevet kapta.

Látnivaló azonban nem csak az épített környezetben akad. A Duna, valamint a község közelében található Felső-Kiskunsági puszta a legékesebb bizonyítékai a természet lenyűgöző szépségének.

A Közép-Duna vízi turizmusának komplex fejlesztése a Széchenyi 2020 program keretében